Azt hinné az ember lánya, hogy a házasság milyen csodálatos intézmény... csupa derű, mosoly, kacagás és csoda.... Nos már megint nagyot kellett csalódnom, úgy hiszem..... Nem hittem volna, hogy ennyire nehéz lesz.... Nem vagyok elég erős,  rátermett és jó feleség....nincs türelmem, nincs akaraterő már bennem, minden amit csinálok rossz, nem értékeli senki amit teszek, no de persze ha valamit vétek, azt rögtön a szememre vetik..... hullámzok.... elegem van.... Azt hittem boldog babavárásom lesz és lesz majd egy féltő férj és apuka, de tévedtem..... vagy legalább is nem érzem, hogy az lenne..... de lehet, hogy dolgoznak a hormonjaim, és ezért vagyok ennyire magam alatt... nap mint nap, percről percre, egyedül vagyok itthon a pocaklakómmal és úgy érzem már kezdek besokkalni, hogy mindig várni kell valakire, vagy valamire, túl monoton lett az életem és nem tudom elviselni.... nagyon szürke minden, hiába kötöm le magam mindenfélével, de mégiscsak hiányzik egy kedves szó egy mosoly egy biztatás.... itt már semmi sem a régi... én már nem számítok.... belefáradtam......most legalább is úgy érzem.... szertném már a karomba tartani a kis manómat de még addig 3 hónapot kell várni...... az nagyon hosszú idő...... nehéz lesz átélni egyedül az egészet... nincs támaszom...... már nem tudom kihez forduljak...... besokkaltam.... elegem van...... jó lenne kicsit ebből a közegből kikerülni..... de nem tudom merre menjek, kihez menjek, mit csináljak...... jaj nagyon el vagyok keseredve és nem akarom, hogy a kis manónak emiatt baja legyen....... erőt kell vennem magamon........ erősnek kell lennem és pozitivnak, hogy minden megoldódik.... minden kialakul és a lehető legjobb lesz...... hiszek... bizok... remélek.... bízom isten kegyelmében......